A szépség szubjektív. Más tetszik nekem, és más tetszik neked. Mégis vannak trendek amiket örökérvényű szépségideálként tart számon az emberiség.
A szépség fogalma koronként, és kultúránként változik. Kant úgy definiálta a szépség fogalmát, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. De a dolog ennél összetettebb.
A szépség nem egyszerűen egy esztétikai kategória, hanem egy filozófiai rendszer, amire gyakorlatilag szinte minden felfűzhető. Kezdjük ott, hogy a szépség észrevételéhez alapvetően nyitottságra, és figyelemre van szükség. A szép dolgok észrevételére már pici korban rá kell irányítani a gyermek figyelmét, különben nem válik fogékony rá. Persze van, akiben ösztönösen megnyilvánul a figyelem a szép dolgok iránt, de neveléssel mindenkinél lehet fejleszteni.
A világhoz való viszonyunkat alapvetően meghatározza a szépséghez való viszonyunk. Ha képes valaki észrevenni, hogy valami szép – ez bármi lehet a világon – akkor rá fogja irányítani a figyelmét. Ezzel fontossá válik számára az a valami,vagy valaki, amit szépnek talált, és a figyelem szeretetté, sőt törődéssé válik.
Amit szeretünk, és amivel törődünk, arra vigyázunk, és kialakul bennünk a felelősség iránta. Ennek a felelősségnek a kialakulása a legfontosabb, mert aki felelőtlenül él bele a vakvilágba, az nem szeret, és nem tisztel semmit, és senkit. Ebből fakadóan nem fog vigyázni semmire, és senkire.
Tehát ahhoz, hogy valaki felelősségteljes emberré tudjon válni, és vigyázni tudjon a környezetében élő lényekre – legyen az akár ember, akár állat, akár növény -, ahhoz tisztában kell lennie a szépség fogalmával. Ebből következően a vizuális nevelés elengedhetetlen és kikerülhetetlen.
Egy instant, eldobható világ rémképét úgy lehetett megteremteni, hogy az emberek nem kötödnek a dolgokhoz/élőlényekhez, mindent és mindenkit lecserélhetőnek, eldobhatónak, megismételhetőnek tekintenek. Ez természetesen egy teljesen hamis tévképzet, aminek mielőbb ki kellene kerülni a bűvköréből, mielőtt jóvátehetetlenül elpusztít mindent maga körül az emberiség.