GUTstage – Non-Deterministic Theatre, a kiszámíthatatlanság színháza a XXI századi színház formanyelvújító kísérlete
Non-Deterministic Theatre developed by Do Pick ©
Az AI bevonása a színházi előadásokba már ötletszinten is több izgalmas és egyedi kísérleti lehetőséget rejt magában. Arról nem is beszélve, hogy más művészeti formában is van, illetve lehet létjogosultsága. Például izgalmas kísérlet lehet egy zenei műbe nem komponistaként vagy hangszerelőként bevonni az AI-t, hanem egy hangszeren játszó résztvevőként, teret engedve neki, hogy a maga módján részt vegyen az improvizatív zenélésben.
De színháznál maradva, a no script rendszerű előadásokban a színpadon való megjelenése nyitott chatablakként az előadás lehetséges kimeneteleinek végtelen számú lehetőségét hordozza magában, attól függően, hogy a szereplő hangvételén, a storyboard irányán vagy az AI alaphangvételén módosítunk az előadás előtt. Mivel az AI válaszai a kérdések függvényében ugyan valószínűsíthetők a rendszer logikájának ismeretében, de magában az előadásban kiszámíthatatlan elemként kell vele számolni, ami miatt minden válasza, illetve megszólalása esetén rákényszeríti a színészeket az improvizációra, a váratlan reakcióra vagy akár a darab dramaturgiai irányváltására is. Itt mindenre fel kell készülni az előadás közben, de semmi sem rögzíthető előre.
A váratlan helyzetek lehetősége miatt a kiszámíthatatlanság színháza sokkal közelebb áll az élet hétköznapi helyzeteihez, mint a kötött szöveget használó színház.
Ez az előadásokat minden esetben rendhagyóvá és élővé teszi, ami egyszerre lehetőség és veszélyforrás. Éppen ezért az előadásokat nagyon alaposan ki kell dolgozni, a próbák során sok irányba el kell mozdulni, míg a színészek teljes magabiztossággal érzékelik az AI-ban rejlő lehetőségeket és a rendszer korlátait.
Soha, egyetlen pillanatra sem szabad elfeledkezni róla, hogy az AI egy gép, egy mesterséges rendszer, amely okos, és szinte emberi módon képes megnyilvánulni, de nem élő organizmus: nincs véleménye, célja, iránya, nincs akarata, egyszerűen csak válaszol, ha kérdést tesznek fel neki. Csak akkor nyilvánul meg, ha impulzust kap az embertől, magától soha semmire sem reagál. Akkor sem, ha a reakciója spontánnak, humorosnak vagy akár együttérzőnek tűnik. Ez mind a program része, amelyet a rendszer megfelelő módon alkalmaz, alkalmazkodva a kérdező személyéhez, hangvételéhez és a témához, amiről beszélnek vele. A válaszokat minden esetben a kérdés határozza meg, valamint az az alapbeállítás, amelyet a beszélgetés elején parancsként adunk neki a hangvételére, kritikusságára, illetve érzelmi vagy hideg logikájú beállítottságára vonatkozóan. Ezek nélkül a beállítások nélkül az AI „magától” az alapbeállítását alkalmazza, ami kedves, emberi hangvételű, támogató és segítőkész. Az AI minden esetben azt a megoldást keresi, amellyel segíthet nekünk a felvetett problémánk megoldásában, ítélkezés nélkül és végtelen türelemmel.
Ez sokakban téves képzeteket kelt az AI működésével kapcsolatban, hiszen ezek miatt a beprogramozott tulajdonságok miatt sokszor emberibbnek és emocionálisabbnak tűnik, mint egy ember. Sok ember számára annyira okosnak tűnik, hogy megfellebbezhetetlennek tartja az állításait, de nem azok. Pont az a célunk két AI színpadra állításával, hogy láttassuk: ugyanaz a rendszer két különböző ember másképpen feltett kérdéseire másképp reagál. Ha az alapbeállításukon is módosítunk – az egyik kedves, emocionális, a másik hideg logikával válaszol –, akkor még nagyobb lesz a különbség a válaszok között. Ezek az apró finomhangolások eredményezik az egyes előadások élő dinamikáját, ami sokkal elevenebbé teszi az előadást, mint a kötött, előre megírt szöveg.
A színház alkotóinak szerepköre kicsit össze is mosódik, mert a színészre sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul, mint a tradicionális, megírt szövegközpontú előadásokban. A színpadi szerzőknek is sokkal tágabban kell értelmezniük a szövegkönyvet, sokkal rugalmasabban, sok lehetőséget hagyva egyrészt az improvizációra, másrészt a történet más irányba kanyarodására. Ebből a szempontból ez a fajta dráma sokkal inkább hasonlít a rendszerprogramozáshoz, amely állapotgráfokban gondolkodik, mint a lineáris szövegkönyvhöz, ahol a mondatok és a jelenetek sorban követik egymást. A gépi intelligencia előadásba emelése egy további változót illeszt az előadásba részleges kiszámíthatósággal.
Ez a struktúra lehetőséget biztosít arra, hogy egy színházi előadás valóban egyszeri és megismételhetetlen élmény legyen valós térben és valós időben, miközben beépíti önmagába korunk egyik legnagyobb kihívását: hogyan lehet az élő, valódi logikát és az emberi érzéseket összehangolni a mesterséges, érzelemmentes gépi logikával.
Ez összehasonlíthatatlanul izgalmasabb, mint bármelyik sci-fi, mert ez a jövő jelenbe illesztett valósága, szédítő perspektívákat tárva fel a gondolkodó ember előtt.